 |
|
|
| |
Korok bajnokai
A középkortól a barokkig
űsorunk átfogó képet nyújt a középkortól
a barokkig, a korabeli harcmodorról, fegyverekről és vértezetekről.
A viking, kelta és szaracén harcos mellett megjelennek
a kereszteslovagok és apródaik; találkozhatunk íjászmesterekkel,
vagy szurkolhatunk szóváltásba keveredett kocsmatöltelékeknek,
csakúgy, mint párbajozó nemesuraknak. Heroldunk a fegyverek
bemutatása mellett, a lovagi élet mindennapjaiból is felidéz
néhány történetet, az e korból fennmaradt tanulságos anekdotákkal
fűszerezve.
|
|
|
Fegyverbemutatónk során felvonultatjuk a
X-XVII. századokra jellemző öltözeteket, fegyvereket,
és vértezeteket. Harcosainkon megfigyelhető a bőrvért
(bőrmellény, alkarvédő és lábszárvédő), melyet különböző
módokon szegecsekkel, szaruval illetve fémdarabokkal erősítettek
meg. A harcosokon látható lánccsuklya egykoron jó szolgálatot
tett viselőjének a harc közben, megvédve őt a szúrásoktól,
vágásoktól, és egy esetleges füllevágástól is. A fej védésére
szolgáltak a bemutatónkban szintén megjelenő normann típusú
csúcsos sisakok. Láthatóak háromszögletű, illetve abroncsolt
kerek pajzsok is, melyeket küzdelmek során gyakran használtak. |
|
|
|
|
A vitézeknél egy- illetve kétkezes egyenes
kardokat, valamint elsősorban a reneszánsz korra jellemző
tőröket és kardokat láthatnak. Ezek mellett bemutatásra
kerülnek egyéb, a csatákban használatos fegyverek is,
mint a buzogány, a csatabárd, csatacsákány, kopja stb.
A Szentföldet megjárt harcosok pedig megmutatják a török
katonáktól zsákmányolt fegyvert, a handzsárt is.

Megfigyelhető a nemesi viselet, melyre, a mellrészre hímzett
címer, és a gazdag díszítettség volt a jellemző. A tévhiedelmekkel
ellentétben e kor nemesei jellemzően a felsőruházatuk
alatt viselték a láncingeiket, hogy bármilyen alkalommal
megvédje őket az esetleges támadókkal szemben. |
|
|
|
|
Bemutatásra kerülnek a középkori harcmodor
jellemző elemei, az alapgyakorlatok éppúgy, mint a sokszor
életmentő cseles vágások és az ezek kivédésére alkalmas
technikák is. Heroldunk a fegyverek bemutatása mellett,
a lovagi élet mindennapjaiból is felidéz néhány történetet,
az e korból fennmaradt tanúságos anekdotákkal fűszerezve.

A bemutató után a nézők is megtapasztalhatják
a kardok súlyát, a velük való vívást, megpróbálkozhatnak
célba találni a csatacsillagokkal, kopjákkal, ha kedvük
úgy tartja, az íjászatot is kipróbálhatják.
A lovagi bemutató keretébe beletartozhat
olyan próbáztatás is, ahol a közönség soraiból kikerülő
két lelkes vállalkozó mérkőzik meg egymással.
|

Vissza
a víváshoz
|